Lezárult a Tévhitek című alkotópályázat

Koncz Levente pályázata az elmélyült kutatómunka, az összefüggéseket feltáró komplex gondolkodás és a kreatív szemléltetés mintapéldája. A komplexitás több szinten is megvalósul: a téma multidiszciplináris feldolgozásban, a szellemi és manuális, a fizikai és transzcendens valóság összekapcsolásában. A pályázat egyrészt egy szellemi alkotásból, egy esszéből, másrészt egy nagyon bonyolult, igen komoly kézügyességet, ötletességet igénylő szemléltető eszközből áll. De úgy, hogy előbbi egy poszteren elhelyezve, majd papírcsíkká hajtogatva egyben az optikai szemléltető eszköz (praxinoszkóp) fontos alkotóeleme is. Milyen szép rész–egész egymásra vonatkoztatás!

A dolgozat alcímében szereplő Szent László pénze kifejezés kettős jelentésű. Egyfelől egy kövület neve (nummulitesek: óriási eukarióta egysejtűek megkövesedett maradványai), másfelől egy legendára utal. (Mikor Szent László király vitézeivel üldözőbe vette a kunokat, azok aranyakat szórtak maguk mögé, hogy a magyarok felszedjék, és ezalatt ők elmeneküljenek. László ekkor az éghez fohászkodott. Imája meghallgatásra talált: az aranyak nyomban kővé változtak! Az üldözés folytatódott, és győzelemmel végződött.) Az ősmaradvány és a legenda közötti kapcsolatot a dolgozatíró olyan gazdag kultúrtörténeti kalandozás során tárja fel, ami lenyűgöző. Szakszerű geológiai leírást kapunk a nummulitesek keletkezéséről, pontos történelmi áttekintést a kunokról és Szent László uralkodásáról, numizmatikai elemzést az akkoriban használt pénzről, a hisztamenonról, és precíz technikatörténeti összefoglalót a praxinoszkópról. És nem marad el a szemléltető eszköz elkészítésének, működésének leírása sem.

Példaértékű, ahogyan a pályázó a szakirodalmi forrásokra hivatkozik, vagy megnevezi a mesterembereket, akik kisebb részmunkákkal segítették őt a praxinoszkóp elkészítésében, illetve közread egy gyerekkori fotót nagybátyjáról, aki egy kirándulás alkalmával gyűjtött Szent László pénzeket (azaz nummuliteseket) tart a kezében. Így egyesül az alkotómunkában a közösség és az egyén tudása.

Külön kiemelendő a dolgozat befejezése, ahol egy figyelemre méltó gondolati ívvel összekapcsolja a legendát a tudományos állásponttal, egymásra illeszti (szó szerint is) a saját készítésű, ám korhű korabeli pénzérmét és a családi gyűjteményből származó kövületet, megteremtve ezzel a nagy szintézist.

Az esszé kifogástalan stílusban íródott, legfőbb erénye, hogy szerzője egyszerre tud szakszerűen, ugyanakkor természetesen, érthetően, élvezetesen fogalmazni. A praxinoszkóp aprólékosan megtervezett, minden részletében finoman megmunkált műalkotás, az animáció remekül működik, megnyerő látványt nyújt a fekete, illetve fehér lovasok vágtatása.

A pályázó óriási munkát végzett. Mind elgondolásában, mind megvalósításában nagyszabású pályázatot adott be.

Méltó a fődíjra.

A pályázók filmje több hónapig tartó, összetett munkafolyamat eredményeként létrejött hiteles, szép és megrendítő alkotás. A készítők rendkívül sokrétű és alapos kutatómunkát végeztek. Kiindulópontként a Greszl Ferenc, nagykovácsi plébános 1945-ös naplójából készült könyv elolvasása szolgált. Másik forrásuk a Nagykovácsiból kitelepített Mandl Mátyás volt, akivel németországi otthonában videoriportot készítettek. Mindezt kiegészíti a svábok ellen uszító Szabad Nép 1945-46-os lapszámainak, a korabeli mozgalmi zenének, a kitelepítést és a sváb családok hétköznapjait dokumentáló fotóknak a filmbe építése. A gazdag dokumentumanyagot különböző adatbázisokból és közgyűjteményekből gyűjtötték össze, e forrásokat a film végén hiánytalanul fel is sorolják.

A cím – Circumdederunt – egy ismert latin temetési ének kezdő szava („Körülvettek engem a halál kínjai”), ami az alkotás egészében mélyebb értelmet kap. A film a Circumdederunt című kórusmű hangjaival kezdődik, majd a kamera a film készítőit mutatja (alsó kameraállásból, lassítva, barnított fényben) a nagykovácsi temetőben, amint letérdelnek a kereszt előtt, majd egy sír felé haladnak. Eközben a narrációból megtudjuk, hogy 1945-ben részeg orosz katonák brutálisan meggyilkoltak Nagykovácsiban egy ártatlan sváb testvérpárt (Czemmel-testvérek). A temetésükön összegyűlt az egész falu, és amikor a Circumdederunthoz értek, az egész gyülekezet zokogva énekelt. Ez a temetői képsor a tiszteletadásnak, az együttérzésnek olyan szép gesztusa, ami szavakkal nehezen elmondható, a kép–zene–szöveg együttese viszont nagyon intenzíven közvetít.

Ez a gesztus (egy temetői jelenet rövid felidézésével) megismétlődik azt követően, hogy Matyi bácsi elmeséli az egy évvel később, 1946 januárjában kitelepített nagykovácsi svábok történetét. Újabb főhajtás ez az igaztalanul vádoltak, a hazájukból elüldözöttek előtt, egyben a múlt lezárása. Harmadszorra, immáron keretszerűen a film végén tér vissza egy részlet a temetői képsorokból egy animációval kiegészítve, amikor Matyi bácsi és Julcsi közösen eléneklik a himnuszt. Kell-e magyarázni a szimbolikus jelentést?

A film lírai keretébe szervesen illeszkedik a több részletben elhangzó, korabeli zenével, újságokkal, fotókkal nagyszerűen illusztrált dokumentum értékű riport. A beszélgetés érzelmi csúcspontja, amikor Matyi bácsi felidézi 1968-as hazalátogatását. Nehéz könnyek nélkül végighallgatni.

Az alapos kutatómunka mellett kiemelendő a filmes eszköztár magabiztos használata is. Egymást erősítve, harmóniában egyesül kép, szöveg és zene. Az animációk, vágások, áttűnések nagyszerűek, a szövegmondás néhol akadozó, de ez nem befolyásolja a hatást. Remek ötlet, hogy a riportot fekete-fehérben vették fel. A kérdések érezhetően végiggondoltak, jól felépítettek, meghatározó a készítők (operatőr: Endre, riporter: Julcsi) őszinte érdeklődése, teljes lélekkel való jelenléte. A film mély érzelmi átéléssel készült, és a nézőt is mély érzelmek átéléséhez segíti, miközben cseppet sem hatásvadász, főleg nem érzelgős. Honnan ez a filmes rutin, arányérzék, alkotói fegyelem, ízlés?

Külön kiemelendő a pályázók azon törekvése, hogy alkotásuk minél inkább „házi készítésű” legyen. Ők gyűjtötték az anyagot, készítették a forgatókönyvet, kezelték a kamerát, csinálták a vágást, megjelennek szereplőként, de még a zenei kíséretet is ők adják (Endre: brácsa, Julcsi: ének, harmónium). A Circumdederunt hangfelvétele pedig a családtagjaikból, rokonaikból és ismerőseikből szervezett kórus közreműködésével készült. Szép példája ez a támogató közösség jelenlétének.

A film helytörténeti jelentőségét és művészi színvonalát tekintve messze meghaladja egy iskolai pályázat kereteit. Jó volna szélesebb közönség előtt is bemutatni: megállná a helyét.

Méltó a fődíjra.