2023. március 24-én, pénteken az Óbudai Kulturális Központban került megrendezésre a Bit-Tér-Kép fotókiállítás díjátadója a gimnáziumban hagyományos Gombár-bemutató keretében. A kiállított képek sokat elmondanak a diákok kreativitásáról és sokoldalú tehetségéről. A képek megmutatták a látogatóknak, hogy milyen csodálatos dolgokat lehet megörökíteni a fotózás segítségével. Itt találtunk lehetőséget arra is, hogy fotómontázson bemutassuk az NTP pályázati támogatásból eddig megvalósult tematikus workshopokat és közösségépítő programjainkat.
A fotópályázat képeit háromtagú szakmai zsűri értékelte: két öregdiákunk, Kristófy Dániel, Barcsay-díjas képzőművész és Csongrádi Máté, az ELTE filmszakos hallgatója, valamint Neubauer Babett, a gimnázium magyar- és mozgóképkultúra- és médiaismeret szakos tanára. A pályázatra sok nagyon érdekes képet neveztek, a zsűrinek nehéz döntést kellett hoznia a nyertesek kiválasztása során. Az okleveleket és az ajándék könyvutalványt, a 3D workshopon Wapper-Nagy Márton (10.a) által tervezett és nyomtatott pohárgallért Svarczné Micheller Erzsébet vizuális kultúra tanárnő, az ÁMÖK patronáló tanára adta át. A díjak mellé Fehér István gondnokunk egy-egy saját nevelésű pozsgás örökzöld növényt ajánlott fel.
Az egész este nagyon jó hangulatban telt, és a látogatók nagyon élvezték ezt az összművészeti eseményt. A Gombár-bemutató és a fotókiállítás szervezői mindenkit arra bátorítanak, ha tehetik, jövőre is látogassanak el erre a rendezvényünkre.
A képek egy virtuális kiállításon keresztül itt lentebb tekinthetők meg.
I. helyezett: Szebenyi-Brindza Boglárka (9.d): Keret
II. helyezett: Kerkuska Máté Gábor (12.c): Síelés virtuális valóságban
III: helyezett: Balding Emma (9.a): Lena
Különdíj: Bank Márton (7.c) Legváltozatosabb munkákért
Makró fotós kihívás különdíja: Molnárné Vámos Katalin tanárnő: Tükröződés
Makró fotós kihívás diákdíja: Balding Emma (9.a): Buborék
Szignál film diákdíj: Solti Nelli (7.c)
Az eseményt az érdeklődők visszanézhetik az Árpád Média YouTube csatornáján.