Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ kiváló pedagógusa díjban részesült Feketéné Kovács Anikó tanárnő. A díj átadásakor elhangzott méltatásból idézünk néhány gondolatot:
Feketéné Kovács Anikó tanárnő magyar-orosz szakos középiskolai tanári diplomáját 1986-ban szerezte. 1988 óta az Óbudai Árpád Gimnázium tanára. Magas színvonalú szakórák tartásával, fakultációs csoportok vezetésével, emelt szintű érettségire felkészítő szakkörök vezetésével iskolánk egyik legkiválóbb magyartanárának számít. Az általa tanított osztályokban igen sok múzeum- és színházlátogatást szervez.
Háromszor volt osztályfőnök, egy-egy hatévfolyamos nyelvtagozatos osztály osztályfőnöki feladatait látta el. A kezdő osztályok drámabemutatóin több, nagy sikerű rendezésével is elnyerte a legjobb rendező díját, és egyéb díjakat (Momó, My Fair Lady, Koccanás, Tóték, Arany bárdok). Munkáját az iskola közössége két alkalommal is Bajza–Könözsy-díjjal ismerte el (2003, 2010). Elkötelezetten és folyamatosan képzi magát, a Magyartanárok Egyesületének tagja, rendezvények, nyári táborok, szakmai napok rendszeres résztvevője. Tanítványai számos jelentős versenyeredményt értek el az elmúlt években.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!