1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Közösségeink » Munkaközösségek » Természettudományi munkaközösség » Ökoiskola
Ökoiskola

Ökoiskola

Két dologra vagyunk büszkék ezzel kapcsolatban: hogy ott voltunk az elsők között, akik elnyerték a címet, és arra, hogy harmadszor is elnyertük.

Három esztendőre szól egy-egy ilyen ciklus, amelyben vállalunk és teljesítünk. Lássuk csak, milyen területeken dolgozunk!

A szelektív hulladékgyűjtés következtében az alagsori kuckónk egy valóságos bűnbarlang. Mindent gyűjtünk! A használt étolaj számára van két hordónk, melyet a Biofilter Környezetvédelmi Kft. szállít el. A használt elemek gyűjtésével többször is beneveztünk már a RE’LEM Kft. versenyébe, a nyereményt környezetünk szépítésére fordítottuk. Az alumíniumpalackokat taposva hozzák a gyerekek, a PET-palackokat pedig taposva, sőt zsugorítva is gyűjtjük. A műanyag kupakokat nagy zsákokban gyűjtjük, és egy-egy apuka elviszi Tinnyére, a műanyagüzembe, ahol pénz kapunk értük. A papírt folyamatosan gyűjtjük egy másik kuckóban.

A szemétszedésről annyit, hogy örökbe fogadtuk a kerület egyik védett területét, a Mocsarast, ahol minden tavasszal és ősszel kitakarítunk. Erről bővebben a Szövetség a Mocsáros-dűlőért című részben olvashatnak.

„Zöldítés” keretében több száz növényt hoztak be a gyerekek az iskolába. A kezdő osztályok tanulói egy-egy virággal lesznek igazi árpádosok. Elnyertük az önkormányzat megtisztelő „Tiszta, virágos iskola” címét. A címmel járó pénzből szépült és zöldült az udvarunk.

Madárbarát kert lettünk. A Zápor utca felőli oldalon etetőket és madárodúkat szereltünk fel, amelyekre a Guckler Károly Természetvédelmi Alapítvány pályázatán nyertünk pénzt.

Természetismereti versenyeken, például a Csapody Vera Természetvédelmi Tanulmányi Versenyen diákjaink szépen szerepelnek. A Herman Ottó Verseny országos döntőjét idén a mi tanulónk nyerte meg.

Akadályversenyeket is szervezünk az év végén az öko-pontverseny zárásaként. Osztályaink a természetben mindig más-más helyszínen oldanak meg feladatlapokat.

Természetbúvárkodásra adnak alkalmat az érdekes helyszínekre szervezett kirándulások. Jártunk már a Veresegyházi Medveotthonban, fogadtak bennünket a Csepeli Szennyvíztisztítóban, az Alcsúti Arborétumban, a Nagy-Szénáson, a Füvészkertben, az Állatkertben. Évről évre meglátogatják bátor, kalandvágyó diákjaink a Mátyás-hegyi barlangot, a solymári Ördöglyuk-barlangot és sátorkőpusztai kristálybarlangot. Ezek mellett a „természettudós” csoportok rendszeresen tartják óráikat külső helyszíneken szakemberek vezetésével.

Jeles nappal ünnepeljük a vizet, az állatokat, a Földet, a madarakat és a fákat. Előadások, vetélkedők, rajzpályázatok jelzik a diákságnak ezeket a szép napokat.

Ennyi ízelítőként egy ökoiskola életéből.

Sziliné Dienes Irén

Az írást a Tíz év könyve – képek az Árpád Gimnázium életéből (2002-2012) című kiadványból vettük át.