Idén is megrendezték az Ádámok és Évák Ünnepét a József Attila Színházban, ahol középiskolai színjátszó csoportok kaptak lehetőséget a nagyszínpadi bemutatkozásra. A diákok Madách Imre Az ember tragédiája című művét adták elő a szerző születésének évfordulóján, a január 22-i magyar kultúra napjához is kapcsolódva.
Az estét Quintus Konrád színművész, a program rendezője nyitotta meg, kiemelve, hogy színházuk számára mindig is fontos volt, hogy megszólítsa a fiatalokat. A programba jelentkező 11 iskola csapata egy-egy jelenetet próbált be tanáruk, tanáraik és a színház mentorai segítségével.
Az Óbudai Árpád Gimnázium Gombár-kör elnevezésű színjátszó csoportja a 8-9. szín összevont, lerövidített előadásával készült Molnárné Vámos Katalin tanárnő rendezésében. A 22 diák (a 10.a és a 11.d osztály önként jelentkező tagjai) lelkesen, sok ötlettel és kreativitással támogatta a tanárnő munkáját, s nem is maradt el a jutalmuk. László B. Bendegúz és Lengyel Attila (11.d) készítette el a bemutatkozó filmet, melynek Tarcsay Veronika volt a narrátora (10.a).
https://drive.google.com/drive/folders/1EahSybbC8WC7m1X2Kk6RJFNIJvcyDnDq
A három részből álló est végén a zsűri értékelte a produkciókat. A zsűri elnöke Novák Irén volt, tagjai között Pölöskei Anna, az Innovatív Képzéstámogató Központ stratégiai főigazgatója, Novák János, a Kolibri Színház leköszönő igazgatója, Zalán Tibor költő, író, dramaturg és Hargitai Iván, a József Attila Színház művészeti vezetője is helyet foglalt. Értékelésük alapján az árpádos színjátszó csapat készítette el „A legkomplexebb előadást”, s a legjobb női mellékszereplő díját is iskolánk diákja, Szilágyi Emma (10.a) nyerte el.
https://jozsefattilaszinhaz.hu/adamok-es-evak-unnepe-ifju-tehetsegek-a-szinpadon/
Nagy örömünkre sok-sok szülő, Tamásné Hantos Gabriella igazgatóhelyettes asszony, Csonka Katalin osztályfőnök (11.d) és Hajdú Indira tanárnő is velünk ünnepelte a magyar kultúra napját a József Attila Színházban.
- Színlap
- Kepler – Prága
- Párizs
- Lucifer
- “Gombár-kör”