Az Erasmus+ számos lehetőséget kínál a köznevelésben tanuló diákok, pedagógusok és az oktatásban dolgozó más szakemberek számára, hogy fejlesszék tudásukat, készségeiket és kompetenciáikat. Ennek keretében jutottunk el Szlovénia fővárosába, Ljubljanába 15 Árpádos diákkal Svarczné Micheller Erzsébet és Szlucska Ildikó tanárnők kíséretével.
A csoportos mobilitásnak köszönhetően 2024. május 12-18. között egy rövid, de intenzív időszakot tölthettünk el egy másik ország fogadó iskolájában. Fogadó iskolánk a Gimnazija Bežigrad, Ljubljana egyik legnagyobb és legjobb középiskolája volt. A csoport résztvevőivel közösen egy prezentációt készítettünk angolul, amiben bemutattuk az Óbudai Árpád Gimnáziumot, külön hangsúlyt fektetve a médiás tevékenységekre. Az iskolában a tanórák mellett filmes workshoppal is készültek nekünk, amiben filmtörtének, filmes eszközök, egy rendező -Coppola élete és művei adták a témákat.
Célunk egyrészt az volt, hogy a külföldre utazó médiás diákok angol, filmes szaknyelvi tudása fejlődjön, másrészt az, hogy javuljon filmes kommunikációs és együttműködésre való képességük, valamint az ott szerzett tapasztalataikat itthon is tudják kamatoztatni, társaiknak továbbadni. A délelőtti tanítás után ezért egyik délután ellátogattunk az A Ljubljanai Egyetem Színházi, Rádió-, Film- és Televíziós Akadémiájára és a DELO napilap nyomdájába.
Fontosnak tartottuk, hogy részletesebben megismerkedjünk Szlovénia kultúrájával, különlegesebb szokásaival, ételeivel, illemével és az ország híres nevezetességeivel. Nagy élmény volt, amikor az ottani diákok, tanárok meséltek hazájukról. Városnéző hajó úton voltunk a Ljubljanica folyón, ahol kedves idegenvezetésben volt részünk és sokat megtudhattunk a város építészeti örökségéről is. Egy kirándulás során eljutottunk a Bled tóhoz ahol megkóstoltuk a kremšnita -krémest és a gyerekek sokat fotózhattak. A városban elsétáltunk a Tivoli parkba, a modern művészeti múzeumba és a Ljubljanai várba.