Darmstadti csereprogram Budapest, 2017

Épphogy sikerült kimosni a nyáron használt pólóimból a csokifagyifoltot, szeptember 12-én már érkeztek is a darmstadti cseregyerekek. A nyári emlékezetkiesés miatt vissza kellett rázódni a német órák rejtelmeibe, de ez gyorsan ment, mivel egy nyelvet beszéltünk . Az első egy-két nap az ismerkedéssel és az összecsiszolódással telt, de már az érkezésük másnapján bejártuk Budapestet és az Árpádot is,de az óralátogatásra és a kétes hírű sulimenza tesztelésére még várni kellett. A Balatonnál eltöltött nap emlékezetesre sikerült és nemcsak azért, mert a 16 fokos vízben fürödtünk ketten. A hosszúra nyúlt apátságlátogatás után a ketchuppal telenyomott sonkás pizza emlékezetes marad, mert több éhező szeme előtt jóízűen fogyasztottuk el. Miután az alapnak számító látnivalókat megnéztük, elmentünk a Normafához is laserharcolni. Az iskolai programok után szinte minden nap, kisebb nagyobb csoportokban saját magunk fedeztük fel a várost, amik szintúgy érdekesek voltak. Egy ilyen esti mozizás után volt szerencsénk megtapasztalni, milyen érzés, ha bezárnak az Allee bevásárlóközpontba. Egy koraesti bowlingozás után pedig egy bölcs gondolattal a fejemben, teljes testi-lelki harmóniával valamint lábfájással indultunk el hazafelé. Lehet, hogy valakinek triviális, de nekem új felismerés volt: bowlinggolyóval nehezebb dekázni, mint egy focilabdával. És ami egy csereprogramról sem hiányozhatott,a projekt. Elsőre senkinek nem volt kedve hozzá, mert hát iskolai meg feladat, de hát aztán szépen lassan mindenki ráébredt, hogy megfelelő kreativitással könnyen, gyorsan és persze jól meg lehet oldani a feladatokat. És igen, eltelt ez az egy hét. Hihetetlen gyorsan. Túl gyorsan. Már megszokottá vált, ha felszállok a villamosra, hátra vagy oldalra nézek,ott van-e a cserediákom. Amióta elmentek, maradt a WhatsApp és a gondolat, hogy tavasszal ott folytatunk mindent Darmstadtban, ahol Budapesten abbahagytuk.

Bányász Márton, Polencsik Gergely 10.d