Néhány órával ezelőtt értesültünk róla és megrendülten tudatjuk, hogy 2020. július 24-én, életének 62. évében eltávozott közülünk Nagy Attila tanár úr, a fizika-informatika munkaközösség vezetője.
A tanár úr 1997 óta volt nevelőtestületünk tagja. Nagyon felkészült (a matematika, a fizika, az ábrázoló geometria és az informatika tantárgyak tanítására jogosító oklevelekkel rendelkező) és rendkívül igényesen, egyben empatikusan dolgozó pedagógus volt, aki szaktanárként, osztályfőnökként és munkaközösség-vezetőként is kiérdemelte mind diákjai, mind kollégái, mind tanítványai szülei elismerését, megbecsülését, szeretetét és tiszteletét. Önzetlen, áldozat-, segítő- és szolgálatkész gesztusai, tettei felejthetetlenek és pótolhatatlanok valamennyiünknek.
A tanár urat hosszabb ideje tartó, nehezen, ám méltósággal viselt betegsége következtében érte a halál. Hamvasztás utáni temetése 2020. augusztus 17-én 14:15-kor kezdődik a Rákospalotai Temetőben (Budapest, Szentmihályi út 111., megközelíthető a 196-os, a 196A-s vagy a 130-as autóbuszokkal).
Nyugodjon békében! Utolsó útján elkísérjük, emlékét megőrizzük.