Tisztelt Érdeklődők!
Nyílt napunkat február 5-én (szerdán) tartjuk. Ekkor összesen legfeljebb négy óra meglátogatására lesz lehetőség 8 és 12 óra között. A nyílt napon való részvételről igazolást állítunk ki a megjelent tanulóknak.
A nyílt napon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációra január 29-én (szerdán) délelőttől kezdve lesz lehetőség. A sikeres regisztrációról visszaigazoló emailt küldünk mindenkinek február 3-ig.
A nyílt nap gördülékeny lebonyolítása érdekében arra kérjük az érdeklődőket, hogy valamennyi leendő résztvevőt külön regisztráljanak, valamint a várható nagy érdeklődésre tekintettel csak azokra az órákra regisztráljanak, melyeket valóban biztosan meg fognak látogatni. Valamennyi meghirdetett órára kapacitásunk erejéig tudjuk fogadni a jelentkezéseket.
Összesen 38 látogatható tanórát illesztettünk a nyílt nap programjába. A leendő osztályfőnökök által tartott órákat külön jelezzük.
Ezeken kívül további 16 fórumot is tartunk a délelőtt folyamán, az órarendbe illesztve. Ezekre a fórumokra is kérjük, hogy regisztráljanak az érdeklődők:
- Találkozhatnak mind a négy leendő osztályunk osztályfőnökével, akiket elkísér egy-egy az adott tagozatnak megfelelő szakos kollégánk;
- Tabuk nélkül a diákokkal címmel különböző tagozatra és évfolyamra járó árpádos diákokkal találkozhatnak;
- Vezetői fórumokat tart Kis Róbert igazgató és Koncz Levente beiskolázásért felelős igazgatóhelyettes.
Az első látogatható óra előtt és az utolsó látogatható óra után az érdeklődők iskolabejáró körsétán vehetnek részt, melyre szintén regisztrálni kell.
A nyílt nap tervezett programja (a változtatás lehetőségét a regisztráció kezdetéig fenntartjuk):
7:00-7:45: iskolabejáró körséta
1. óra (8:00-8:45)
7.a tagozatos angol
7.a matematika
7.b tagozatos matematika
7.b biológia
7.c tagozatos német
7.c tagozatos kémia
8.c testnevelés (Csernus Magdolna, a 9.d leendő osztályfőnöke)
9.c dráma
9.d tagozatos angol
9.d tagozatos német
fórum a leendő 7.b (hatévfolyamos matematika tagozat) osztályfőnökével (Beró Márk) és egy matematika szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői fórum (Kis Róbert igazgató)
2. óra (9:00-9:45)
7.a tagozatos angol
7.a magyar nyelv
7.b tagozatos matematika
7.c irodalom
8.a biológia (Magainé Bene Zsuzsanna, a 7.c leendő osztályfőnöke)
8.b tagozatos matematika
8.c tagozatos kémia
9.c dráma
9.d történelem
fórum a leendő 7.a (hatévfolyamos angol tagozat) osztályfőnökével (Simon Péter) és egy angol szakos kollégával
fórum a leendő 9.d (négyévfolyamos angol és német tagozat) osztályfőnökével (Csernus Magdolna) és egy-egy angol és német szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői fórum (Koncz Levente igazgatóhelyettes)
3. óra (10:00-10:45)
7.a matematika
7.b irodalom (Simon Péter, a 7.a leendő osztályfőnöke)
7.c fizika
8.a tagozatos angol
8.a matematika
8.b kémia
8.c tagozatos biológia
9.c történelem
9.d matematika
fórum a leendő 7.b (hatévfolyamos matematika tagozat) osztályfőnökével (Beró Márk) és egy matematika szakos kollégával
fórum a leendő 7.c (hatévfolyamos természettudományi és német tagozat) osztályfőnökével (Magainé Bene Zsuzsanna) és egy-egy biológia-kémia, illetve német szakos kollégával
fórum a leendő 9.d (négyévfolyamos angol és német tagozat) osztályfőnökével (Csernus Magdolna) és egy-egy angol és német szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői fórum (Kis Róbert igazgató)
4. óra (11:00-11:45)
7.a történelem
7.c tagozatos biológia
7.c matematika
8.a tagozatos angol
8.bc angol (1. idegen nyelv – haladó) (Beró Márk, a 7.b leendő osztályfőnöke)
8.bc angol (1. idegen nyelv – kezdő)
9.évf. angol (2. idegen nyelv)
9.évf. francia (2. idegen nyelv)
9.évf. német (2. idegen nyelv)
9.évf. spanyol (2. idegen nyelv)
fórum a leendő 7.a (hatévfolyamos angol tagozat) osztályfőnökével (Simon Péter) és egy angol szakos kollégával
fórum a leendő 7.c (hatévfolyamos természettudományi és német tagozat) osztályfőnökével (Magainé Bene Zsuzsanna) és egy-egy biológia-kémia, illetve német szakos kollégával
tabuk nélkül a diákokkal – fórum
vezetői fórum (Koncz Levente igazgatóhelyettes)
12:00-12:45: iskolabejáró körséta