“Emlékezzetek és írjátok meg családotok történetét!” – találkozás Ljudmila Ulickajával

A világhírű orosz írónő, Ljudmila Ulickaja legújabb regénye, a napokban megjelent Jákob lajtorjája bemutatójára érkezett Budapestre. A Corvin moziban rendezett dedikálással egybekötött író-olvasó találkozón ott volt Molnárné Vámos Katalin és Fülöp Katalin tanárnő is, ők immár harmadik alkalommal találkozhattak a hazánkban igen népszerű Ulickajával.

A most megjelent regény a maga 720 oldalával, 50 fejezetével amolyan “Száz év magány történet”, hiszen az események 1905-ben kezdődnek, s egy család sorsát követhetjük nyomon egészen 2011-ig. A lineáris cselekmény olykor megszakad, felborul az időrend, az események szinte sodorják az olvasót. “Van egy olyan érzésem, hogy nem én írom a könyvet, hanem a könyv ír engem”. A szerző a saját személyes történetei és az élet belső rímei által fűzte össze a regényét, 3-4-5 nemzedék sorsa  motívumok láncolatából áll össze. A biológus végzettségű, genetikus írónő számára 1953 nem csupán azért volt fontos, mert meghalt Sztálin, hanem azért is, mert megszületett a DNS. Azaz a szöveg nem filológusként fontos neki, hanem genetikusként, mert minden ember maga is szöveg. “A szöveg a legfontosabb dolog a világon. Minden ember élete a szövegekkel függ össze.” A lajtorja, a létra-motívuma nem más mint,  hogy ki hány lépcsőfokot tud megtenni élete során – így lesz a nagyapa, Jákob sorsa amolyan szenvedéstörténet. Nóra pedig – a jelmeztervezőként dolgozó unoka, ki nevét Ibsen Nórája után kapta – úgy érzi, hogy valamit a nagyapa életéből jóvá kell tegyen, amolyan misszió ez, önmaga-keresés. Nóra narrátora és egyben szereplője is a regénynek, ő az, aki megtalálja Jákob leveleit, majd kiteszi az erkélyre, ahol véletlenül eláznak…“Én találtam meg a leveleket.” – mondja Ljudmila.

Ljudmila Ulickaja nehezen ír. “Nehéz az írói őszinteség, ahhoz bátorság kell.” Nehéz meglelni a határt, vajon meddig mehet el az író a saját történetiben? Így von finom párhuzamot Esterházy Péter és a magyar író édesapjának története között.

Az oroszországi zsidók helyzete, a politika, a tudomány és a kultúra alakulása mellett az orosz szerzőt jelenleg leginkább a fiatal kozmopoliták sorsa érdekli. Hiszen ők az új kulturális formáció első fecskéi. Mert hát lássuk be: “A kultúra a politika felett áll. Ez az utolsó reményem.”

Az esti kötetlen beszélgetést Ljudmla Ulickajával Forgách András író vezette, közreműködött Goretity József műfordító, aki úgy fogalmazott: “Ulickaját fordítani szellemi kihívás, óriási élmény”. …mi pedig tudjuk, olvasni is az 🙂