A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyartanárok Egyesülete közös szervezésében került sor a Kötelezők szabadon avagy művek párbeszéde c. konferenciára, melyen Feketéné Kovács Anikó és Fülöp Katalin tanárnők vettek részt.
Arató László a régieket megszólító újakról beszélt, azaz Dante, Vergilius, Homérosz; Petri, Berzsenyi, Horatius; Bodor Ádám, Kafka, Marquez párbeszédeiről. Eszerint a tematikus és poétikus fókusz választja ki a műveket. Ám az új is felébreszti a régit, így van ez Térey Paulusával és Puskin Anyeginjével, de Kiss Judit Ágnes Szó c. verse megidézi a Szózatot, a Himnuszt, Radnótit és Márait. Gintli Tibor is hasonlókról beszélt Kosztolányi és Esterházy Estije kapcsán. Fűzfa Balázs a 21. sz.-i irodalomtanítás dilemmáit vázolta fel. Mi forog kockán? A jövő. Hogy lehet bevinni a humort egy irodalomórára úgy, hogy az esetek nagy részében halálról, szenvedésről, betegségről beszélünk. Az irodalomtanítás nem tud szólni toleranciáról, szolidaritásról, erőszakmentességről vagy környezettudatosságról… Az előadó többször idézte Ottlikot: “Semmi áron nem adnám oda a gyerekkoromat egy boldog gyerekkorért”, “Élni is csak a szeretet éghajlata alatt lehet”, illetve Márait: “A Szózatot át kell írni! Az E hangot el kell hagyni. Valahogy így: A nagy világon kívül nincsen számodra hely”. Megfontolandó. Tamás Ferenc Nádas Péter, Ottlik és Kosztolányi műveit #Hashtagelte, így utalva Nádas “olvasóbarátságtalan” regényére, mely a Mészöly-iskolát követő szöveg korpusz. Fenyő D. György előadása Olivier Kemeid drámájáról, mely hűen követi Vergilius Aeneisét, szólt. A hazájától megfosztott, országról országra bolyongó, menekülésre kényszerített ember, akinek új otthont ígérnek, de sehol nem vagy csak nehezen fogadják be – ez Vergilius hőse. Ez Kemeid és a jelen migránsa. A konferencia végén Sebők Melinda Babits és Kovács András Ferenc irodalmi párbeszédét idézte, vagyis “Talán a lélek szabadsága az, ami kell… Ez hát a költészet, ez a művészet.” (KAF)