1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Közösségeink » Árpád Média Diák Önképző Kör (“ÁMÖK”)

Árpád Média Diák Önképző Kör (“ÁMÖK”)

Az “Árpád Média” szakkörként kezdte életét 2013-ban, Svarczné Micheller Erzsébet tanárnő vezetésével, majd 2018  őszén önképző körré alakult át. A médiás tartalmakat, munkáikat részben az Árpád Média YouTube csatornáján, azonos nevű facebook internetes felületén vagy az iskola honlapján mutathatják be a diákok, valamint az Árpád Lapok című iskolaújságunkban. Ez egyrészt a diákjaink élményeinek felidézését szolgálja, másrészt bepillantást enged a gimnázium sokszínű programjaiba. A feladatok jellegükből adódóan elég összetettek, így a gyerekek is elég korán szakosodnak egy-egy területre úgy, mint fotózás, újságírás és szerkesztés, grafikai tervezés, videó készítés és utómunka. Az elkészült munkákkal gyakran szerepelünk pályázatokon, tanulmányi versenyeken, akár önálló, akár integrált formában irodalom, történelem vagy természettudományos versenyeken.

Az iskola 7-12 évfolyamig bármelyik diák, aki motivációt érez vagy érdeklődést mutat, csatlakozhat. Ebből adódóan elsősorban önként jelentkeznek a diákok. Vállalkozhatnak egy-egy pályázatos vagy projekt témára, ha kedvet kapnak hozzá, vagy már rendelkeznek előzetes tapasztalatokkal. Az országos és korosztályuknak megfelelő pályázatokról folyamatos tájékoztatást kapnak az iskolában kihelyezett plakátokról és az Árpád Média internetes felületén.  Az iskola saját szervezésű programjainak előkészítése, „média támogatása” vagyis reklámozása, végül dokumentálása is folyamatosan újabb izgalmas feladatokat biztosít az egész tanévre.

Árpád-bál

Az Óbudai Árpád Gimnázium Szülői Munkaközössége, tanári közössége és az Árpád Média 2024. február 9-én rendezi meg az első szülői-tanári Árpád-bált. tovább olvasom »

ÁMÖK családi nap

Remek hangulatban telt az első családi napunk. 2023. szeptember 2-án szombaton közös grillezésre, beszélgetésre hívtuk meg a családokat. A jelenlegi ... tovább olvasom »

ÁMÖK filmes tábor

Csodálatos négy nap van mögöttünk! Az Árpád Média idén 2023. július 3-6-ig tartotta meg a harmadik nyári táborát Svarczné Micheller ... tovább olvasom »

Konferencia részvétel

 6. NEMZETKÖZI MŰVÉSZETPEDAGÓGIAI KONFERENCIA – MMA, MKE, ELTE, MROE közös szervezésében – mely fókuszában az idén a vizuális kultúra, a ... tovább olvasom »

ÁMÖK csapatépítő Agárdon

Az Árpád Média egész éves projektjének záróprogramjaként egy kirándulást terveztünk 2023. június 16-17-én, ahol a szabadban alkotás mellett a közösségépítésnek ... tovább olvasom »

Időhurok az Árpád Gimnáziumban

Időhurok az Árpád Gimnáziumban címmel szabadulószoba-szerű kártyajátékot készítettünk az ÁMÖK néhány lelkes tagjával. A játékfejlesztés az NTP-INNOV-22-0267 Bit-Tér-Kép című az ... tovább olvasom »

Útkeresés egymás felé

A közösségfejlesztő csapatépítés az ÁMÖK-ben kiemelt feladatunk volt a tanév során, melynek keretében Király Olívia volt árpádos diák, coach, kommunikációs ... tovább olvasom »

Filmstúdió látogatás Fóton

A tavaszi szünet utolsó napján az Árpád Médiával ellátogattunk Fótra, hogy betekintést nyerjünk a Nemzeti Filmintézet stúdiójának mindennapjaiba. Megtekinthettük a ... tovább olvasom »

Makró – fotós kihívás

Egy pocsolyában tükröződik a város? Megláttál egy kis világszilánkot egy visszapillantó-tükörbe zárva? Lencsevégre tudod kapni a részben az egészet? Meg ... tovább olvasom »

“Bit-Tér-kép” kiállítás

A Bit-Tér-Kép egész éves projektünk  kreatív alkotási feladatok során létrejött munkákból egy fotókiállítást szervezünk az Óbudai Kulturális Központ színháztermében, ahol ... tovább olvasom »

Animációs Workshop 2023

Animációs alapismeretek Workshop 2023 A workshopot az Óbudai Árpád Gimnázium tanulói számára szervezzük, a részvétel ingyenes. Jelentkezni a www.bit.ly/AMediaws linken ... tovább olvasom »

Játék nem játék?

A hetedikes osztályokkal múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt a Deák17  Gyermek és Ifjúsági Galériában 2023 februárjában.  A foglalkozás a C3 Alapítvány ... tovább olvasom »

Látóút a 3D akadémia műhelyében

2023. február 14-én látogattunk el a FreeDee Printing Solutions 3D Akadémiába, Magyarország első, additív gyártástechnológiáknak dedikált oktatási stúdiójátműhelyébe. A gimnáziumi ... tovább olvasom »

3D workshop 2023

3D Tervezési és nyomtatási alapismeretek A workshopot az Óbudai Árpád Gimnázium tanulói számára szervezzük, a részvétel ingyenes. Jelentkezni a www.bit.ly/AMediaws ... tovább olvasom »

Fotós-videós workshop 2022

Fotós-videós alapismeretek A workshopot az Óbudai Árpád Gimnázium tanulói számára szervezzük, a részvétel ingyenes. Jelentkezni a www.bit.ly/AMediaws linken vagy az ... tovább olvasom »