A forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett, nagy sikerű, különösen látványos musicales előadás után egy évvel a szervezők úgy döntöttek, hogy ezúttal egy kevésbé szokványos módon emlékeznek meg 1956-ról. Minden diák tanulmányai során tucatnyi alkalommal vesz részt iskolai 1956-os megemlékezéseken, ahol általában magvas gondolatokat, az eseményekhez kötődő szimbólumokat és művészi produkciókat láthat – hallhat. Ezúttal a szervezők fordítottak a helyzeten és most a diákok adhattak számot a forradalommal kapcsolatos tájékozottságukról, illetve mélyíthették a vetélkedő során tovább ismereteiket.
Minden osztály két-két 5 fős csapatot küldött a központi kvízre, a nagyelőadóba. Mindezzel párhuzamosan az osztályban maradó diákok osztályfőnökük vezetésével egy 1956-os totót oldottak meg, elbeszélgetve annak sokszor megdöbbentő megfejtéseiről. A központi megemlékezést két turnusban, a 10–12., majd a 7–9. évfolyam számára tartották. A himnusz eléneklése után Siklós Csenge 12. c-s tanuló megindító előadásban hallhattak a diákok egy részletet egy korabeli visszaemlékezésből. Majd mindkét turnusban kezdetét vette a kvíz.
Az első feladat főképpen a forradalom előzményeire koncentráló „Maradj talpon!” játék volt, ahol a diákoknak a Rákosi-korszak irracionális világának meghökkentő jellemzői között kellett eltájékozódniuk – illetve hiba esetén helyet foglalniuk. A társaság lelkesen vett részt a fordulón, piros és sárga lapokkal jelezve az általa helyesnek vélt megoldást. A második feladatban a forradalom helyszíneit kellett képeken és térképen is azonosítani, míg a harmadik feladat a forradalom szimbólumait (nem csak képi, hanem zenei is – pl. „Avanti ragazzi di Buda!”) kellett összerendezniük.
A kb. félórás kvízen minden csapat aktívan, jó hangulatban vett részt. Az eredményeket a következő héten az egyik nagy szünetben hirdették ki. A versenyt a 12. b „ÁVO” (Árpád Védelmi Osztag) csapata nyerte, második helyen a 9. d egyik kontingense, míg 3. helyen a 11. d-s lányok végeztek. Az eredménytől függetlenül azonban elmondható, hogy az iskola diákjai lelkesen örömmel és remélhetőleg 1956-tal kapcsolatban sok új gondolattal gazdagodva vett részt az idei, bizonyos szempontból formabontó megemlékezésen.