2019. február 1-jén szervezte meg az ÓBIÖK idén az ifjúsági hangversenyét “Hangolódj rá!” címmel, melyre meghívták iskolánk kórusát is. Köszönjük mindenkinek, aki eljött megtekinteni az előadást! Egy szemtanú így számolt be az eseményről:
Izgalmakkal teli OBIÖK
Kezdődött azzal, hogy kiderült, február elseje a női szólamok több mint felének nem jó. Az utolsó napon láztól térdficamig minden baj elért minket, a fiúk atyai támogatójuk nélkül maradtak… Ennek ellenére akik eljöttek, nagyszerűen helytálltak! A kezdeti elfogódottság után nagy bátran hasítottak a dallamok. A szólisták pontosan, tisztán és határozottan énekeltek: Bendzsa Zsófi szoprán, Maricza Hanna alt, Mravinacz Bálint basszus. És ami a legfőbb erényünk, az örömteli éneklés, vidám hangulat a koncert végén, amihez az alapot Kovács Dominik zongorán és gitáron, Mravinacz Bálint pedig mandolinon biztosította. Zsóka tanárnő büszkén köszöngette a vadidegenektől jövő elismeréseket. Nagy köszönet az ÁSZOSOK-nak, akik próbáról loholtak a fellépésre! Mravinacz Bálint és Balikó Virág Vivaldi egyik versenyművét adták elő nagy sikerrel.