1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. | Telefon/fax: (+36 1) 388-7120
Főoldal » Archívum » Rátz tanár úr életműdíjban részesült dr. Vankó Péter tanár úr

Rátz tanár úr életműdíjban részesült dr. Vankó Péter tanár úr

Rátz tanár úr életműdíjban részesült volt kollégánk, dr. Vankó Péter, aki 1991 és 2007 között volt az Árpád Gimnázium fizikatanára, jelenleg pedig az BME Fizika tanszékének egyetemi docense.

A díjátadón elhangzott méltatásból idézünk: “Magas színvonalú középiskolai, majd egyetemi oktatási tevékenysége mellett kiemelt szerepet szánt a középiskolás tehetséggondozásnak. Hozzájárult a legismertebb hazai középiskolai tanulmányi versenyek szervezéséhez (Mikola-verseny, Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny kísérleti forduló, Eötvös-verseny). 1995 óta a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiára (IPhO) utazó magyar középiskolás csapat felkészítő tanára, majd 1996-tól egyik csapatvezetője.

Iskolai munkája mellett kirándulásokat, táborokat, erdei iskolákat, valamint diákok és tanárok számára egész délutános „workshop”-okat szervezett. Diákjai kimagasló sikereket értek el hazai és nemzetközi fizikaversenyeken.

Az elméleti felkészítés mellett tehetséggondozó mérési szakköröket tartott, fontos hozzájárulást adva a kísérletező szemlélet népszerűsítéséhez. Az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepe volt az olimpiai csapat kiválasztását szolgáló Olimpiai Válogatóverseny szervezésében. 2008-ban megszervezte Magyarország részvételét az Európai Természettudományos Diákolimpián (EUSO), és azóta kiemelkedő sikerességgel készítette fel a magyar csapatok fizikus tagjait az európai megmérettetésre. 2021-ben a verseny szervezését Magyarország vállalta, melynek keretében programigazgatóként irányította az azóta kicsit megváltozott nevű (EOES) rendezvényt.

Rendszeresen ír cikkeket és versenybeszámolókat a Fizikai Szemlébe, a Természet Világába és a Középiskolai Matematikai Lapokba (KöMaL). Kimagasló oktatói munkájának köszönhetően számos fiatallal szerettette meg a fizikát és a természettudományokat, közülük sokan ma a nemzetközi fizikusi közösség élvonalába tartoznak, vezető mérnöki állásban dolgoznak, vagy éppen tanárként végeznek sok áldozatot igénylő munkát.”

A kitüntetéshez szívből gratulálunk, további munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!